Tudjon meg többet a DOSz Közigazgatás-tudományi Osztályáról
Tisztelt Kormánytisztviselő!
A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) a közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők tudományos előmenetelének támogatása érdekében együttműködési megállapodást kötött Doktoranduszok Országos Szövetségében működő Közigazgatás-tudományi Osztállyal (DOSz KTO).
A köztestületi formában működő DOSz osztálya közel egy éve alakult meg és az eddigi sikereknek köszönhetően mára országosan biztosítja a közigazgatás-tudományban érdekelt kutatók, doktoranduszok szakmai koordinációját, érdekeinek képviseletét.
Az együttműködés keretében mostantól minden érdeklődő kormánytisztviselő tájékoztatást kaphat az aktuális tudományos lehetőségekről, így a közigazgatás-tudományi doktori képzésről, a közigazgatási szakmai eseményekről, publikációs fórumokról, egyéb, a közigazgatás működésében és fejlesztésében kiemelt konferenciáról azonnali tájékoztatással tudunk szolgálni valamint tudományos elkötelezettségükben hatékonyan tudjuk segíteni a tisztviselőket.
A közigazgatás eredményessége a tisztviselők munkájának függvénye. A tudományos fejlesztések megvalósítása elképzelhetetlen innovatív, elkötelezett kormánytisztviselők nélkül, akik készek tenni az állami működés hatékonyságáért.
Közös célunk minden magyar kormánytisztviselő tudományos lehetőségekhez való hozzájutásának elősegítése a szakmai tudományos előmenetel biztosítása érdekében, a magyar közigazgatás-tudomány kutató-utánpótlásának bázisán.
Az MKK- DOSz KTO együttműködésének alapjai:
- tudományos lehetőségek bemutatása, közvetítése
- közigazgatás-tudományi doktori képzés bemutatása, folyamatos tájékoztatás
- publikációs, kutatási, pályázati lehetőségek közvetítése
- szakmai rendezvényekről való tájékoztatás, részvétel
A DOSz KTO várja a közigazgatás-tudomány és a közigazgatás fejlesztésének kutatásába bekapcsolódó kormánytisztviselők jelentkezését a juhasz.lilla.maria@uni-nke.hu címen. További, részletes információért keresse fel és látogassa folyamatosan a DOSz KTO honlapját.
Budapest, 2014. április 15.
Dr. Jávor András Juhász Lilla Mária
MKK elnök DOSz KTO elnök
Archív felhívások: