Területi elnökök szakmai értekezlete

Az MKK Országos Elnökségének 2023. évi munkaterve alapján az MKK elnöke 2023. február 20. napján az MKK területi elnökeit szakmai értekezletre hívta.

Az értekezleten tájékoztatást adott a 2022. évi szakmai feladatellátás tapasztalatairól, így a területi rendezvények, szakmai programok alakulásáról, visszajelzésekről, egyúttal az Országos Iroda együttműködéséről biztosította a közgyűlések elnökeit. Kiemelte: a 2023. év specifikus a rendelkezésre álló források és a tisztújító választások miatt is, így a tervezés paramétereit is ehhez szükséges igazítani.

Az MKK a 2023. évben tisztújító választásra készül, így a területi elnökségek feladatellátása kibővül a választási rendszerrel, választással kapcsolatos tájékoztatási és kapcsolattartási feladatokkal is.

Az elnök tájékoztatta a jelen lévő tisztségviselőket, hogy 2023. március 1. napjától Dr. Ugodi Andrea, az Országos Elnökség alelnöke fogja az elnöki teendőket ellátni a tisztújító választást követő alakuló küldöttgyűlési ülés napjáig.

A területi elnökök számos konstruktív indítványt, javaslatot is felvetettek – mind a köztestület működése, mind pedig az alapfeladata körébe tartozó jogszabály-módosítás tárgykörében -, amellyel összefüggő intézkedések megtételében a jelen lévők megállapodtak.

 

Országos Iroda

Karácsony

„Jubileumi közügy-irat 2022” címmel kiírt novellaíró pályázat eredményhirdetés

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Elnöksége a „Jubileumi közügy-irat 2022” címmel kiírt mininovella író pályázat eredményét az alábbiak szerint állapította meg:

  1. helyezett

Rozsnyai Zoltán István (Pest Megyei Kormányhivatal)

A kolónia – A másik emberi világ közigazgatása

  1. helyezett megosztva

Nagyné Szatmári Beáta (Békés Megyei Kormányhivatal)

A főnök szíve

  1. helyezett megosztva

Kiss Tibor (NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatósága)

A pokróc

  1. helyezett megosztva

Dr. Halász Anikó (NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága)

Főnix

  1. helyezett megosztva

Papp Noémi (Magyar Államkincstár)

Ember a masina mögött

Különdíjban részesültek:

  • Galambos Adorján (Miniszterelnökség)

A cél hogy „kük”-ös legyen

  • Sebők Fanni (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)

Egy beázott álom

  • Tapolcai Zoltán (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal)

Ma már csak emlék, mikor még…

  • Boros Ágnes (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal)

A segítségpont

A pályázaton részt vett további novellák:

  • Tarcsafalvi Krisztina Veronika (Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság)

A 314. számú iroda

  • Balogh Gábor (Nemzeti Adó- és Vámhivatal)

A hivatal

  • Boronkay Krisztina Erzsébet (Központi Statisztikai Hivatal)

Jubileumi közügy-irat

  • Takácsné Kiss Rita Diána (Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal)

Én a kormánytisztviselő

  • Forintos Péterné (Pest Megyei Kormányhivatal)

Ablakszilánkok

  • Nagy-Trábert Judit (NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága)

Rejtély

  • Dr. Széll Enikő Ágnes (Belügyminisztérium)

Hogyan legyünk sorsunk kovácsai, a kormánytisztviselői életpályáról – avagy – A független magyar felelős minisztérium alakításáról szóló 1848. évi III. törvénycikk szellemében

  • Harangi Csaba (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal)

Egy hosszú nap…

  • Vincze Rita (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal)

Harminc év

  • Ozsváth Péter (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal)

Életkép

  • Király Károly Zoltán (Somogy Megyei Kormányhivatal)

Dönteni Kell

  • Bakó Gergely Balázs (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal)

Csend van

  • Mészárosné Sándor Gabriella (Baranya Megyei Kormányhivatal)

Hal, háló, hála

  • Dr. Nagy Erika (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal)

Közigazgatási színjáték 9 színben

  • Somogyi Lajos Csaba (NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága)

A telefon

  • Dr. Paczolay Katalin Lili (Magyar Államkincstár)

A fejétől lelkes a hal

  • Radóczné Tóth Margit (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal)

Ahová a madár sem…

  • Illés Ilona (NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága)

NAV-Comedy

  • Dr. Nagy Sándor István (Miniszterelnöki Kabinetiroda)

Iratmelléklet

Nagyon köszönjük valamennyi pályázó színvonalas pályaművét, a díjazottaknak gratulálunk.

 

Országos Iroda

„A Magyar Kormánytisztviselői Kar elmúlt 10 éve, jövőbeni szerepének lehetséges irányai – 2012-2022” szakmai pályázat eredményhirdetés

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Elnöksége a „A Magyar Kormánytisztviselői Kar elmúlt 10 éve, jövőbeni szerepének lehetséges irányai – 2012-2022” címmel kiírt szakmai pályázat eredményét az alábbiak szerint állapította meg:

  1. helyezett

Borsay Tamás (Budapest Főváros Kormányhivatala)

A Magyar Kormánytisztviselői Kar - Jövőbeni irányok az elmúlt időszak tükrében

  1. helyezett

Dr. Halmainé dr. Takács Rita (Fejér Megyei Kormányhivatal)

A Magyar Kormánytisztviselői Kar elmúlt 10 éve, jövőbeni szerepének lehetséges irányai – 2012-2022

A pályázaton részt vett szakmai pályázatok:

  • Mátyás Erika (Miniszterelnökség)

Lenne még hova fejlődni, vannak még megoldásra váró problémák

  • Dr. Bódis József (Miniszterelnökség)

Közös hivatali szervezet a központi államigazgatásban. A szervezetalakítás szabadsága?

Nagyon köszönjük valamennyi pályázó színvonalas pályaművét, a díjazottaknak gratulálunk.

 

Országos Iroda

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Küldöttgyűlése ülése

Az MKK Országos Elnöksége 2022. december 16. napjára, Budapestre hívta össze az MKK legfőbb döntéshozó szerve elmúlt 5 éves ciklust lezáró, ünnepi ülését. A küldöttgyűlési létszám nem érte el a határozatképességi küszöböt, ezért megismételt küldöttgyűlés megtartására került sor az Alapszabályban foglaltaknak megfelelően.

A küldöttek az ülésen elfogadták a Magyar Kormánytisztviselői Kar 2023. évi költségvetését. Emellett sor került több, a kormányzati igazgatásban dolgozókat érintő kérdés megvitatására, egyebek mellett az elmúlt 5 évben végzett köztestületi tevékenységgel összefüggésben, az MKK rendelkezésére álló forrással kapcsolatban, valamint az új tagnyilvántartó és választási rendszer működése vonatkozásában.

A küldöttek az ülésen kézhez vehették a Kar fennállásának 10. évfordulójára tekintettel kiadott Jubileumi kiadványt, melyben a kitűzött szakmai célok és az elért eredmények bemutatása mellett egy-egy szakmai tanulmány, illetve könnyedebb hangvételű novella is helyet kapott.

 

Országos Iroda

A Magyar Kormánytisztviselői Kar 2022. évi jubileumi díjátadó ünnepsége

Az MKK által alapított, kiemelkedő közszolgálati munkáért és közszolgálati életútért adományozható „A Köz Szolgálatért” és a „Közszolgálati Életútért Emlékérem” díjak átadására 2022. december 16. napján, ünnepélyes keretek között került sor Budapesten. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Navracsics Tibor Területfejlesztési Minisztériumot vezető miniszter úr, dr. Juhász Tünde, az Építési és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára, dr. Tarnai Richárd Pest Megyei Kormányhivatalt vezető főispán úr, a rendezvény házigazdájaként dr. Mészár Erika főigazgató asszony, valamint több kormányzati igazgatási szerv vezetője, vezető beosztású kormánytisztviselője is.

Dr. Mészár Erika főigazgató asszony üdvözölte a kitüntetett tisztviselőket és köszöntőjében kiemelte: a mai, modern, jól működő közigazgatás elképzelhetetlen elhivatott, munkájukat professzionális szinten művelő tisztviselők nélkül.

Köszöntőjében Palich Etelka, az MKK elnöke rámutatott: a közszolgálati tisztviselői lét több más hivatástól elsődlegesen azon elv mentén különböztethető meg, hogy abban a közjó szolgálata a cél és egyben az eszköz is. A díjazottak – és rajtuk keresztül a kar tagsága - példamutató helytállásukkal, egy egész élet munkájával bizonyították, hogy a jellemes bürokráciának 2022-ben is vannak kimagasló alakjai.

Miniszter úr ünnepi nyitóbeszédében hangsúlyozta: 12 évvel ezelőtt együtt kezdtük meg azt az államigazgatási reformot, amelynek eredményeként a magyar állam új korszakba lépett.  A közigazgatás átalakításával kapcsolatos eredmények feltétele és egyben következménye is a tisztviselői kar magas színvonalú, elkötelezett munkavégzése.

Az ünnepélyen műsort adtak a Duna Szimfonikus Zenekar szólistái, akik tolmácsolásában

  • Bach: Badinerie-t a H-moll szvitből,
  • Telemann: Sinfonia A-moll-t,
  • Corelli: Pastorale-t a Karácsonyi Concertoból hallgathatták meg a résztvevők.

A díjak átadását követően dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott úr záróbeszédében kiemelte: a 12 évvel ezelőtt kidolgozott és bevezetett új közigazgatási intézményrendszer és szemlélet kiállta az idők próbáját: amellett, hogy az esetleges változásokhoz igazítva rugalmasan alkalmazható, a legjobb úton haladunk a Jó Állam koncepciójának megvalósítása felé.

A 2021. év díjazottairól korábbi cikkünkben adtunk tájékoztatást adtunk.

A 2022. év díjazottjai:

Az MKK Országos Elnöksége a több évtizedes kimagasló színvonalú kormánytisztviselői szakmai munka, a közjóért végzett tevékenység elismeréseként „Közszolgálati Életútért Emlékérem” díjat adományozott

  • Hofmann Tündének, a Baranya Megyei Kormányhivatal foglalkoztatáspolitikai és közfoglalkoztatási feladatokat ellátó munkatársának,

  • Kapus Zsolt Sándornak, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal informatikai referensének;

  • Dr. Hegedűsné dr. Forgács Évának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatóhelyettesének. 

Az MKK Országos Elnöksége a több évtizedes kimagasló színvonalú kormánytisztviselői szakmai munka, a közjóért végzett tevékenység elismeréseként „Közszolgálati Életútért Emlékérem” posztumusz díjat adományozott

  • Budai Lászlónak, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal főosztályvezetőjének.

A kiemelkedő kormánytisztviselői szakmai munka, a példamutató emberi, munkatársi, vezetői magatartás, a közjóért végzett több éves tevékenység elismeréseként „A Köz Szolgálatáért” díjban részesült:

  • Dr. Kerécz Zita Éva, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága osztályvezetője,

  • Miglécz Józsefné, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal osztályvezetője,

  • Hankóné Szabados Anna Mária, a Békés Megyei Kormányhivatal baleseti megtérítési szakügyintézője,

  • Zsitkovics Zsolt, a Magyar Államkincstár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága államháztartási referense,

  • Berziné Szarka Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Ózdi Járási Hivatala hivatalvezetője,

  • Kovács Márta, a Magyar Államkincstár humánszolgáltatási referense,

  • Dienes Diana Györgyike, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ köznevelési osztályvezetője,

  • Petrányiné Mátrai Ilona, a Technológiai és Ipari Minisztérium titkársági ügyintézője,

  • Kovács Mária Cecília, a Budapest Fővárosi Kormányhivatal III. Kerületi Hivatala gyámügyi szakügyintézője,

  • Kardos Valéria, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriumvezetője,

  • Gavlikné Farkas Anikó, a Magyar Államkincstár Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága osztályvezetője,

  • Remsei Mária Magolna, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága főosztályvezetője,

  • Füredi Ferencné, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal pénzügyi referense,

  • Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ tankerületi igazgatója,

  • Zsólyominé Fekete Zsuzsánna Ibolya, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága osztályvezetője,

  • Csendes József, a Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Osztály osztályvezetője,

  • Nagy Istvánné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal növényvédelmi feladatokat ellátó munkatársa,

  • dr. Miklós Orsolya Kinga, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága osztályvezetője,

  • Nyerges József Alfréd, a Nógrád Megyei Kormányhivatal közlekedés-hatósági, műszaki engedélyezési ügyintézője,

  • Reiner Andrea, a Pest Megyei Kormányhivatal osztályvezetője,

  • Medgyesi-Szabó Rozália Margit, a Pest Megyei Kormányhivatal engedélyezési szakügyintézője,

  • Farkas László Jánosné, a Somogy Megyei Kormányhivatal igazgatási szakügyintézője,

  • Erdős Dánielné dr., a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága főosztályvezetője,

  • dr. Tarnai Nikoletta, a Tolna Megyei Kormányhivatal igazgatója,

  • Arnholdné Rozmann Mária, a Magyar Államkincstár Vas Megyei Igazgatósága irodavezetője,

  • Kövesdi Csilla, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatala közfoglalkoztatási ügyintézője,

  • Ferencziné Németh Gabriella, a Zala Megyei Kormányhivatal osztályvezetője.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Országos Iroda

 

A Magyar Kormánytisztviselői Kar és a Nemzeti Védelmi Szolgálat közös, cikluszáró értekezletet tartott az etikai bizottságok, valamint az integritási és humánpolitikai vezetők részvételével

A Magyar Kormánytisztviselői Kar jogszabályban előírt feladata a hivatásrendre vonatkozó Hivatásetikai Kódex megalkotása és a hivatásetikai eljárások lefolytatása. Erre a feladatra létrehozta eljáró szerveit: első fokon a Területi Etikai Bizottságok, másodfokon pedig az Országos Etikai Bizottság jár el. Az írott szabályzók mellett rendkívül fontos, hogy a bizottság tagjai és az érintett szakemberek (integritási és humánpolitikai vezetők) egy-egy kapcsolódó jogággal összefüggésben is naprakész ismeretekkel rendelkezzenek, a korrupció-megelőzés terén elért eredményeket és jövőbeni fejlesztési irányokat megismerjék, valamint a feladatellátás során megszerzett gyakorlati tapasztalatok megosztásával egymás tevékenységét is támogassák. Ezen célkitűzés mentén került sor az MKK és az NVSZ közös szervezésében megvalósuló szakmai műhelymunkára a Pest Megyei Közgyűlés Dísztermében, 2022. 11. 18. napján.

Dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal főispánjának köszöntőjét követően – melyben a jog és az etika rendszerint egymást kiegészítő, némely esetben azonban egymásnak ellentmondó követelményrendszerét és az abban rejlő dilemmákat vázolta - a délelőtt folyamán a Nemzeti Védelmi Szolgálat tolmácsolásában két előadást hallgathattak meg a résztvevők. Elsőként Dr. Váradi Piroska r.ezredes, főosztályvezető asszony beszélt az integritás-fejlesztés innovatív, elsősorban prevenciós jellegű irányairól. Ezt követően Dr. Farkas László r.dandártábornok a Nemzeti Védelmi Szolgálat elmúlt 11 évének eredményeit mutatta be, szemléletes diavetítés kíséretében.

A szakmai nap délutánján elsőként Dr. Kiss Anikó, a Miniszterelnökség főosztályvezetője körvonalazta előadásában a szervezeti kultúra és hivatásetika összefüggéseit, majd Dr. Barabás Gergely, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Jogtanácsosi Főosztályának vezetője világított rá az adatvédelem – és emellett az információszabadság – és a szervezeti, valamint egyéni integritás kapcsolatrendszerére. Az utolsó előadást Dr. Frivaldszky János tanszékvezető egyetemi tanártól (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) hallhatták a kollégák, amelyben – egyebek mellett – a szociológus nézőpontjából fogalmazódott meg az etikus vezető és a mai társadalmi környezet egymásra hatása.

A szakmai nap zárásaként néhány érdekes, a gyakorlatban felmerülő kérdés közös megvitatására és javaslatok megfogalmazására került sor.

 

Országos Iroda

Beszámoló az öröklési jog és a hagyatéki eljárás változásai napjainkig című konferenciáról

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Kormánytisztviselői Kar együttműködésének keretében, a „Közigazgatás-történeti konferenciák” részeként 2022. november 15-én került sor „Az öröklési jog és a hagyatéki eljárás változásai napjainkig” című tudományos konferencia megszervezésére. A konferenciát a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, dr. Szabó Csaba nyitotta meg és köszöntőt mondott dr. Hegedüs László, a magyar Kormánytisztviselői Kar Felügyelőbizottságának elnöke is. A köszöntő beszédben főigazgató úr és elnök úr is hangsúlyozta a hagyományok ismeretének, folytatásának fontosságát, melynek a konferenciasorozat megrendezése is részét képezte.

A konferencia délelőtti részén az érdeklődők a plenáris ülésen az öröklési jog intézményének fejlődéséről, az özvegyi jog tartalmának változásáról és a kereskedelmi jog és az öröklési jog kapcsolatáról hallgathattak meg előadást és tehettek fel kérdéseket az előadóknak.

A konferencia délután szekcióülésekben folytatódott, a hagyaték iratok és örökösök, valamint az árvaszéki ügyek és hagyatéki eljárások témák köré csoportosítva.

 

Országos Iroda

Közszolgálati HR szakmai Fórum

Szeretettel várunk minden kormánytisztviselőt a HR Szakmai Fórum következő kerekasztal beszélgetésre, melynek témája „A Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény kinevezésre, jogviszony megszűnésre, megszüntetésre vonatkozó szabályai néhány bírósági döntés tükrében”.

Az esemény időpontja:

  • 2022. november 18. (péntek) 13:00 – 15:00

Helyszíne:

  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  • 1083 Budapest, Ludovika tér 1. Szárnyépület, John Lukács Társalgó

Jelentkezni az alábbi linken keresztül lehet:

A HR fórum tagjainak jelentkezését érkezési sorrendben fogadjuk. A workshopról kép-, hang- és videófelvétel készül, amely visszanézhető és kommentelhető a ProBono felület Önfejlesztés menüpont HR szakmai fórum csatornáján keresztül.

Minden érdeklődőnek szeretettel ajánljuk a rendezvényt!

 

Országos Iroda

Meghívó

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Kormánytisztviselői Kar tisztelettel meghívja Önt a 2022. november 16-án megrendezésre kerülő „Az öröklési jog és a hagyatéki eljárás változásai napjainkig” című tudományos konferenciára.

A rendezvény helyszíne:

  • Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kiállító- és konferenciaterem
  • Budapest I. kerület, Bécsi kapu tér 2–4.

Köszöntőt mond:

  • Dr. habil. Szabó Csaba főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár
  • Palich Etelka elnök, Magyar Kormánytisztviselői Kar

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött:

REGISZTRÁCIÓ

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Országos Iroda

Oldalak

Subscribe to Magyar Kormánytisztviselői Kar - Információs Portál RSS