Pályázati kiírás

A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) Országos Elnöksége a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény felhatalmazása alapján a 11/2023. (V.10.) MKK O.Eln. határozatában foglaltak szerint, a már megkezdett hagyományt folytatva „Közügy-irat 2023” címmel mininovella-író pályázatot hirdet a közigazgatás és a kormánytisztviselői munka sokszínűségének irodalmi eszközökkel történő bemutatása érdekében.

A pályázat benyújtására jogosult:

Pályázatot nyújthat be az MKK kormánytisztviselő és tisztviselői státuszú foglalkoztatott tagja.

A pályamunka részletei:

A pályamunka témája a hivatali, közszolgálati munka, a tisztviselők által végzett hivatali tevékenység irodalmi eszközökkel történő bemutatása. A pályamű műfaja mininovella, amely lehet humoros vagy komoly hangvételű is.

A pályázatra kizárólag olyan magyar nyelvű mininovella nyújtható be, amely még nem jelent meg sem nyomtatásban, sem blogon, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi pályázatokon, illetve előadási vagy közlési jogával más személy vagy szervezet nem rendelkezik. Egy szerző csak egy művel indulhat.

Terjedelme:      maximum 3 A/4-es oldal

Betűtípusa:      Times New Roman

Betűméret:       12-es

Sorköz:            1,5

A pályamű és annak címe nem sértheti a kormánytisztviselőkre irányadó szakmai, jogi, etikai, adatvédelmi szabályokat.

A pályázat benyújtása:

A pályaműveket elektronikusan (pdf és word formátumban) kell küldeni.

Elektronikusan:

Az elektronikusan megküldött alkotáshoz kérjük mellékelni:

  • a pályázó MKK tag(ok) nevét, lakcímét, munkahelyét, e-mail címét és telefonszámát,
  • a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályaművet kizárólag ő alkotta (szkennelt dokumentumként),
  • a pályázó által kitöltött és aláírt nyilatkozatot az adatainak nyilvántartásához való hozzájárulásról a pályázati eljárással összefüggésben (szkennelt dokumentumként),
  • a pályázó által kitöltött és aláírt felhasználási szerződést (szkennelt dokumentumként).

A pályaműveket, a nyilatkozatokat és a 2db felhasználási szerződést eredetben az MKK postacímére (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4.) is meg kell küldeni.

Az MKK minden pályázóval a megalkotott pályaműre vonatkozóan felhasználási szerződést köt, amelyben a pályázó a pályamű felhasználási jogát az MKK-ra ruházza. A szerződés megkötésével hozzájárul ahhoz, hogy a pályaművet az MKK ellenszolgáltatás nélkül megjelentetheti honlapján, kiadványaiban, és a továbbiakban – részben vagy egészben – is felhasználhatja. A felhasználói szerződéssel kapcsolatos további ügymenettel összefüggésben a pályázati határidő lezárását követően kapnak a pályázók tájékoztatást.

A pályázati anyag beküldése a pályázati feltételek automatikus elfogadását jelenti.

A pályázat beérkezési határideje

2023. július 30.

A pályázat elbírálása

A díjazott pályaművek kiválasztásáról, a díjak odaítéléséről az MKK Országos Elnöksége dönt.

A pályázat díjazása

  1. díj:                  50.000 Ft értékű utalvány
  2. díj:                  40.000 Ft értékű utalvány
  3. díj:                  30.000 Ft értékű utalvány

 

A pályázat elbírálási határideje

2023. augusztus 15.

A pályázat díjátadó várható időpontja

2023. december

A díjazottak a megadott elérhetőségeiken kapnak tájékoztatást, nevüket az MKK honlapján is megjelenítjük, a pályázatokat az MKK honlapján és közösségi oldalán közzétesszük. A díjnyertes alkotások az MKK kiadványában is megjelentetésre kerülhetnek.

További fontos tudnivalók

Az érvényes pályázat feltétele a pályázati anyag megfelelő formában, a megadott határidőig történő beküldése. A pályázat kiírója fenntartja a jogot a pályázat feltételeinek megváltoztatására. Az esetleges változásokról a honlapján értesíti a pályázókat.

A pályázat benyújtásával kapcsolatban további információ kérhető az MKK Országos Iroda munkatársaitól az laszlo.karoly.mayer@me.gov.hu e-mail címen, valamint a 06-1-795-1579 telefonszámon.

Minden érdeklődőnek eredményes alkotómunkát kívánunk!

Budapest, 2023. május 17.