Családi program Somogy megyében

2019. szeptember 27-én és 29-én az MKK Somogy Megyei Területi Elnöksége a megyei tagság részére természetközeli családi programot szervezett, amelynek keretében szarvasbőgéshallgatással egybekötött erdei élményvasutazásra hívta az érdeklődő tisztviselőket és hozzátartozóikat.

 

A program során a résztvevőknek lehetősége nyílt kipróbálni Belső-Somogy legnagyobb összefüggő erdőtömbjében, a kaszói erdőben működő erdei kisvasutas utazást, bepillantást nyerhettek az erdőgazdálkodás rejtelmeibe, illetve megismerhették a Baláta ősláp sokszínű élővilágát. A járatról visszaérkezve minden résztvevő helyben sütött langallóval csillapíthatta éhségét.

 

A jelentős érdeklődés mellett lezajlott rendezvényen több mint 180 fő, tisztviselők és családtagjaik vettek részt, akik körében a program nagy sikert aratott.

 

Országos Iroda