Országos Közgyűlés

Közlemény

A Magyar Kormánytisztviselői Kar (Kar) Országos Közgyűlése (OK) 2015. március 27-én tartotta meg idei első ülését. Az ülésen a Miniszterelnökség képviseletében jelen volt dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár úr, aki üdvözlő beszédében bejelentette a kormánytisztviselői életpálya indítását, melyet 2016. II. félévének elejére ütemez a Kormány.

Az OK elfogadta a Kar elnökének beszámolóját a 2014. évről és a 2014. évi pénzügyi beszámolót. Fontos, kiemelkedő feladatnak tekinti továbbra is a Kar az életpálya részletszabályainak kidolgozását, amely 2014 júliusában indult meg a Belügyminisztérium irányításával. A kormánytisztviselők etikus viselkedésének egyik fokmérője az etikai ügyek alacsony száma, amit az OK megelégedéssel vett tudomásul. Ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy jelenleg a szerény költségvetési keretek, valamint a szűkös adminisztrációs kapacitás nem teszik lehetővé egy szociális támogatási rendszer kialakítását.

A 2015. évre aláírásra került a Miniszterelnökséggel a Kar költségvetését biztosító támogatási szerződés, melynek felosztását vita után a közgyűlés elfogadta. A Kar folytatni szeretné az etikai bizottsági tagok és az integritás tanácsadók rendszeres továbbképzését, valamint kiemelten figyelemmel kíséri a területi közigazgatási integráció végrehajtását. Tervezi a Kar a személyügyi nyilvántartás megújítását, a TÉR kritikai értékelését, korszerűsítését.

Az elnök fontos feladatának tekinti a területi közgyűlésekkel való kapcsolatok zavartalan biztosítását, amit a közgyűlés támogatott. A Kar kiemelkedő partnere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, melynek oktató, továbbképzéseket irányító munkájában az elnökség több tagja is részt vesz.

A Kar módosította a „Magyar Kormánytisztviselői Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről” szóló szabályzatát. A „Közszolgálati Életútért Emlékérem” kitüntetettjei a jövőben pénzjutalomban is részesülnek.

 

Budapest, 2015. március 31.

Új OEB elnököt választott az Országos Közgyűlés

Tisztelt Kormánytisztviselők!

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlése 2015. március 27-én Molnárné dr. Mohai Katalint választotta az Országos Etikai Bizottság új elnökévé.

 

Budapest, 2015. március 30.

Országos Közgyűlés

Tisztelt Kormánytisztviselők!

Az MKK Országos Közgyűlésének soron következő ülése 2015. március 27-én lesz Budapesten.

 

Budapest, 2015. március 23.

Új Területi Etikai Bizottság elnök Csongrád megyében

Tisztelt Kormánytisztviselők!

A Csongrád megyei időközi választás eredményét kihirdető határozat jogerőre emelkedett. A Csongrád megyei Területi Etikai Bizottság elnöke Dr. Lakatos-Tóth Andor Úr lett.

 

Budapest, 2015. február 11.

A Csongrád megyei időközi választás eredményének közzététele

Tisztelt Kormánytisztviselők!

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Választási Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) 8.1 e) pontjának felhatalmazása alapján az Országos Választási Bizottság közzé teszi a Magyar Kormánytisztviselői Kar Csongrád Megyei Területi Etikai Bizottsága elnöki tisztségének betöltésére kiírt időközi választásának eredményét. (Az OVB 2015/02/05/1 sz. határozata)

Az Országos Választási Bizottság döntése ellen a Szabályzat 3.8. pontja alapján a határozatnak az választás központi honlapján történő megjelenésétől számított 5 napon belül kifogás nyújtható be a Jogorvoslati Bizottsághoz (jogorvoslat@mkk.org.hu).

A Csongrád megyei választókerült időközi választásának - a szavazatszámlálási jegyzőkönyv alapján kihirdetésre kerülő - eredménye:

Az MKK Csongrád Megyei Területi Etikai Bizottságának Elnöke: Dr. Lakatos-Tóth Andor

 

Dr. Páva Hanna

MKK OVB elnök

 

Budapest, 2015. február 05.

A Csongrád megyei időközi választás szavazási időszaka lezárult

Tisztelt Kormánytisztviselők!

Az MKK Csongrád Megyei Területi Etikai Bizottságának elnöki tisztsége betöltésére kiírt időközi választások szavazási időszaka lezárult, a szavazatok összeszámlálása 2015. február 02-án megtörtént.

Az időközi választás eredményét az MKK Országos Választási Bizottsága határozatban hirdeti ki, mely kihirdetésről rövidesen tájékoztatjuk Önöket.

Az Országos Választási Bizottság döntése ellen az MKK Választási Szabályzatának 3.8. pontja alapján a határozatnak a választás központi honlapján történő megjelenésétől számított 5 napon belül kifogás nyújtható be a Jogorvoslati Bizottsághoz (jogorvoslat@mkk.org.hu).

 

Budapest, 2015. február 03.

Megkezdődtek a papír alapú szavazások Csongrád megyében

Tisztelt Kormánytisztviselők!

A Csongrád Megyei Területi Etikai Bizottság elnökének megválasztására irányuló időközi tisztségviselő választás papír alapú szavazási időszaka megkezdődött! A szavazási időszak 2015. január 26-a munkakezdéstől 2015. január 30-a munkaidő végéig tart.

Érvényes szavazatot azok a Csongrád megyei kormánytisztviselők adhatnak le, akik az elektronikus feliratkozási időszakban (2014. november 20. és 2015. január 06. között) a névjegyzékre, elektronikus nyilatkozatuk leadásával feliratkoztak.

A választójogosultaknak az érvényes részvételhez 2 nyomtatványt kell kitölteniük, a szavazólapot és a nyilatkozatot.

A kitöltött szavazólapot zárja egy kisméretű borítékba. A lezárt kis borítékot és a kitöltött nyilatkozatnyomtatványt egy nagyobb borítékba tegye, amelyet lezár (szavazási irat) és a hivatalos munkaidőben a szavazási biztosok által a választójogosultak részére biztosított szavazóurnába dobjon be, vagy a szavazás lezárásáig postai úton juttassa el a szavazatszámláló bizottsághoz (Csongrád Megyei Kormányhivatal, 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. Szavazatszámláló Bizottság elnöke: dr. Semperger Zsolt)  úgy, hogy az 2015. január 30-a munkaidő végéig megérkezzen.

A választójogosult kormánytisztviselők a szavazási iratokat az MKK választási moduljáról - a korábban megküldött felhasználói név és jelszó megadásával - tudják letölteni.

Kérjük, nagyon figyeljenek a szavazási iratok helyes borítékolására, hogy a leadott szavazataik érvényesek legyenek.

A szavazási iratok eléréséhez informatikai/technikai segítséget a helpdesk@mkk.org.hu e-mail címre küldött levélen keresztül tud kérni.

 

Budapest, 2015. január 26.

A Csongrád megyei időközi választás választható jelöltjeinek sorszáma

Tisztelt Csongrád megyei választójogosult kormánytisztviselők!

Az MKK Választási szabályzatának 11.6. pontja alapján "Szavazni a választható jelöltek neve mellett a választások központi honlapján szereplő sorszámnak a szavazólapon szereplő rubrikában történő felvezetésével lehet". A 2015. január 26-30. között zajló papír alapú választáson a jelöltekre az alábbiakban feltüntetett választási sorszámmal lehet szavazni. 


Az MKK Csongrád Megyei Területi Közgyűlés tisztségviselőinek időközi választásán induló

válaszható jelöltek neve és a szavazólapon feltüntetendő választási sorszáma.

Választható jelölt neve

A szavazólapon feltüntetendő

választási sorszáma

Hajnal Gabriella 55
Dr. Lakatos-Tóth Andor 77

 

MKK Országos Iroda

 

Budapest, 2015. január 12.

A Csongrád megyei időközi választás választható jelöltjeinek listája jogerőre emelkedett

Tisztelt Csongrád megyei Kormánytisztviselők!

Tájékoztatom Önöket, hogy az MKK Csongrád Megyei Területi Közgyűlés tisztségviselőinek időközi választásával kapcsolatosan, a jogorvoslati időszak végéig jogorvoslati kérelem nem érkezett.

Az MKK Alapszabályának és Választási Szabályzatának rendelkezései alapján a Csongrád Megyei Területi Közgyűlés tisztségviselőinek megválasztásával kapcsolatos időközi választás 2015. január 26-30. közötti időszakára kitűzött papír alapú szavazásán Hajnal Gabriella és Dr. Lakatos-Tóth Andor indul választható jelöltként a Csongrád Megyei Területi Etikai Bizottság elnöki tisztségéért.

 

Dr. Páva Hanna

MKK OVB elnök

 

Budapest, 2015. január 12.

A Csongrád megyei időközi választás választható jelöltjei

Tisztelt Csongrád megyei Kormánytisztviselők!

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Választási Bizottsága az MKK elektronikus feliratkozási, jelöltállítási és jelölttámogatási rendszerében a névjegyzék lezárását követően nyilvántartott adatok alapján megállapította, hogy 2014. november 20. és 2015. január 06. között a Csongrád megyei időközi választásokra 432 választójogosult regisztrálta magát.

A Területi Etikai Bizottság elnöki tisztségének betöltésére Dr. Lakatos-Tóth Andor és Hajnal Gabriella jelölte magát. Minkét jelölt rendelkezik az MKK Választási Szabályzatának (a továbbiakban: Szabályzat) 5.1 pontjában meghatározott ajánlással. Dr. Lakatos-Tóth Andor 104 ajánlást, Hajnal Gabriella: 82 ajánlást kapott.

A Szabályzat rendelkezései alapján a Csongrád Megyei Területi Közgyűlés tisztségviselőinek megválasztásával kapcsolatos időközi választás 2015. január 26-30. közötti időszakára kitűzött papír alapú szavazáson

Hajnal Gabriella

Dr. Lakatos-Tóth Andor

a Csongrád Megyei Területi Etikai Bizottság elnöki tisztségéért a nem jogerős elektronikus feliratkozási, jelöltállítási és jelölttámogatási eredmények alapján választható jelöltként indulhat.

 

Dr. Páva Hanna

MKK OVB elnök

 

Budapest, 2015. január 07.

Oldalak

Subscribe to Magyar Kormánytisztviselői Kar - Információs Portál RSS