A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

BM gyakornoki pályázat tudományos kutatás folytatására

Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, a Belügyi Tudományos Tanács elnöke pályázatot hirdet a Belügyminisztériumban és a belügyi szerveknél - doktoranduszok, abszolutóriumot szerzett és doktorjelölt - kutatók számára gyakornoki rendszer keretében tudományos kutatás folytatására.

A pályázat célja a Belügyminisztériumot, valamint az önálló belügyi szerveket érintő közszolgálati témában kutató doktoranduszok, abszolutóriumot szerzett és doktorjelöltek kutatói tevékenységének szakmai támogatása, a gyakornoki kutatásokkal a Belügyminisztérium tudományos tevékenységéhez történő hozzájárulás, valamint a közszolgálati életpálya-modell tehetség utánpótlásának biztosítása.

A pályázat benyújtásának határideje 2024. május 15. 

A pályázati felhívás megtekinthető és a pályázat benyújtható a Belügyi Tudományos Tanács online pályázati felületén (https://palyazat.bm-tt.hu/).

Országos Iroda

 

Magyary emlékkonferencia Héregen

2024. március 26-án tartotta immár hagyományos emlékkonferenciáját a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, melyen Karunk is képviseltette magát.

A koszorúzást követő emlékülésen számos érdekes előadás hangzott el, közülük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszteré volt. A Kar elnöke, dr. Ugodi Andrea a „Tanítványok” című Magyary Zoltán munkásságát is érintő, Bereményi Géza által rendezett film kapcsán osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.

Országos Iroda

 

A magyar költészet napja – április 11.

MÁRAI SÁNDOR - AJÁNDÉK

És mégis, ma is, így is,

örökké mennyit ad az élet!

Csendesen adja, két kézzel,

a reggelt és a délutánt,

az alkonyt és a csillagokat,

a fák fülledt illatát,

a folyó zöld hullámát,

egy emberi szempár visszfényét,

a magányt és a lármát!

Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,

minden napszakban,

minden pillanatban!

Ajándék ez,

csodálatos ajándék.

A földig hajolok,

úgy köszönöm meg.

 

Thália Színház

Tájékoztatjuk a kedves Tisztviselőket, hogy a Thália Színházba 20% kedvezménnyel vásárolhatják meg jegyeiket következő áprilisi és májusi előadásainkra:

  • Killer Joe

2024. április 23. (szerda) 19:30

2024. április 24. (kedd) 19:30

  • Komédia egy bankrablásról

2024. április 25. csütörtök 19:00

  • Gyilkosság az Orient Expresszen

2024. május 2. csütörtök 19:00

2024. május 5. vasárnap 19:00

Jegyvásárlás online a https://thalia.hu/jegyek-musor/ oldalon lehetséges a MRK20 kuponkód megadásával, melyet a jegyek kosárba helyezése után a Kuponkód mezőbe kell beírni, majd az Érvényesít gomb megnyomásával adja meg a rendszer a kedvezményt.

A kedvezmény az előadás napjáig, a szabad helyek függvényében érvényes!

Az egyedi kedvezményes lehetőségen túl továbbra is 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg jegyeiket előadásainkra az MRK10 kuponkód megadásával!

A két kedvezmény nem összevonható!

Teljes műsorunkat itt találja!

Fizetési lehetőségek online:

  • bankkártya

 

Országos Iroda

 

Húsvét

Thália Színház

Tájékoztatjuk a kedves Tisztviselőket, hogy a Thália Színház 2024. április 4-én 17:00-kor rendezi meg első alkalommal BETEKINTŐ elnevezésű kerekasztal beszélgetését, melyre nagy szeretettel várja az érdeklődőket.

A BETEKINTŐ egy moderátor által vezetett beszélgetés, melyben a színház aktualitásai kerülnek terítékre.

A 2024. április 4-i alkalmon a NYAKAMON A NÁSZMENET és a HISZTÉRIA című új előadásokról beszélgetnek a meghívott vendégek. Az esemény a Télikertben kerül megrendezésre.

A rendezvény befogadóképessége 140 fő. A részvétel minden esetben regisztrációhoz kötött, melyet beérkezési sorrendben összesít a rendszer. A visszaigazoló e-maileket 2024. április 2-án 15:00-tól küldi ki a színház a regisztrált tagoknak

REGISZTRÁCIÓS FELÜLET: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdGjW7Q4kuSwKdfFPV2y1koYDpd7a1ZCnmnWUl56QjgUcpEzw/viewform

Találkozzunk a Thália Színházban!

Országos Iroda

II. Kormányzati Szakmai Nap

2024. március 21-én, immár második alkalommal került megrendezésre a Ludovika Arénában a Kormányzati Személyügyi Központ és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezésében megvalósuló II. Kormányzati Szakmai Nap, melyre a Magyar Kormánytisztviselői Kar is meghívást kapott. Karunk a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal együttműködve tájékoztatást nyújtott az érdeklődők számára a hivatásrend érdekképviseleti tevékenységéről, emellett szakmai kiadványainkat és – a tisztviselők emberi, alkotói oldalát bemutató – novelláskötetünket is kiemelt figyelem övezte. 

A rendezvényen a központi és területi közigazgatás is magas szinten képviseltette magát: az előadók részben személyes életútívet vázoltak, részben pedig szakmai tájékoztatást nyújtottak a nagyszámú érdeklődőnek.

 

Országos Iroda

 

 

 

A költészet világnapja

 

2024. március 21. a költészet világnapja

Petőfi Sándor - A Költészet /részlet/

„A költészet nem társalgó-terem,

Hová fecsegni jár a cifra nép

A társaság szemenszedett paréja;

Több a költészet! olyan épület

Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,

Mindenkinek, ki imádkozni vágy,

Szóval: szentegyház, ahová belépni

Bocskorban sőt mezítláb is szabad.”

Szatmár, 1847. augusztus

 

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Kedves Tisztviselők!

Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatási Továbbképzési Intézetének 2024. évi Közszolgálati továbbképzési portfólióját. A kiadvány – a képzések bemutatása mellett – a továbbképzési rendszert érintő aktualitásokról, a képzések felvételével és teljesítésével kapcsolatos tudnivalókról is tájékoztatást nyújt.

Használják ki mind az e-learning képzésekben, mind pedig a jelenléti programokban rejlő tanulási és fejlődési lehetőségeket.

A portfóliót az alábbi linken érhetik el:

https://kti.uni-nke.hu/document/vtkk-uni-nke-hu/Programkiadv%C3%A1ny_2024_web.pdf

 

Országos Iroda

Oldalak

Subscribe to Magyar Kormánytisztviselői Kar - Információs Portál RSS