Vivicittá

Sportolás és versenylehetőség a fővárosban és vidéken!

1.     Hétvége négy félnappal

Ezen a hétvégén is lesz négy félnap. Legyen ebből minimum egy félnap közös, családi sportolás, kirándulás. Menjünk a közelben, egy akár már jól ismert kiránduló helyre – vár, hegytető, tópart, töltés, barlang, szikla stb. – nem több mint 5- 8 km-es távra. Kezdőknek elsőre nem érdemes hosszabb útvonalat választani. Érjenek úgy vissza, hogy bírtunk volna még akár kétszer ennyit is! Esőben, s sárban is gyalogolhatunk egy órát. Persze, ha nem vagyunk „cukorból” és van mosógépünk!

2.     Gyere velünk, mozduljunk!

Felejthetetlen élmény egy sportversenyen százakkal, ezrekkel együtt sportolni. Ha még nem ismerné, próbálja ki! A rövid, párezer méteres távon gyalogolni/futni minden egészséges ember tud, aki vállalja a kihívást és elindul. Majd célba is ér. Futás közben is lehet pár alkalommal belegyalogolni, szerencsére csak egyetlenegy utolsó hely van! Érdemes előre nevezni, akár mailen is, de az is jó, ha vasárnap a kinézett táv rajtja előtt másfél órával a versenyközpontba érkezünk, nevezünk, átöltözünk, mellékhelységet keresünk és rajtolunk. Nem mi fogjuk a versenyt megnyerni, de jól érezzük magunkat. Nem szenvedünk, hanem sportolunk! Teljesítjük a távot és célbaérünk!

3.     Április 21-én vasárnap népszerű, országos Futónap lesz a fővárosban, a Telekom Vivicittá (27-én Pécsett, 28-án Szolnokon lesz Vivicittá Városvédő Futás)

2012 tavaszának legnagyobb szabadidős eseményén több mint 13.200-an indultak, ez volt minden idők második legnagyobb budapesti Vivicittája. A napsütéses, de szeles időben 133 millió futólépést tettek meg a résztvevők Budapesten. Érdemes tudni azt is, hogy a Vivicittá Félmaraton három év alatt Magyarország második legnépesebb félmaratoni mezőnyévé nőtte ki magát, és feliratkozott a Vivicittá Városvédő Futás legnépszerűbb távjainak sorába.

4.     A verseny tudnivalói

Időpont:                       2013. április 21. vasárnap délelőtt

Rajt/Cél:                      Margitsziget, központi út a Víztoronynál

Versenyközpont:         Margitsziget, Szabadtéri Színpad (a Víztoronynál) felállított sátrakban

Öltöző és ruhatár:    a versenyközpont közelében felállított sátrakban. A ruhatárban értékmegőrzést nem vállalnak! A helyszínen felügyelt kerékpártárolót üzemeltetnek. Az útvonalon, a frissítőállomásokon is találhatók mobil WC-k.

További információ:

o   Budapest Sportiroda (BSI) 1138 Budapest, Váci út 152.

o   BSI szervezés: (1) 273-0939

o   Nevezési iroda: (1) 220-8211, (+3620) 965-1966

o   internet: www.futanet.hu

5. A versenyszámok:

Versenyszám

Táv

Új rajtidőpont

Telekom Vivicittá Félmaraton

21,0975 m

9:30

28. Telekom Vivicittá Városvédő Futás

10 km

12:30

Telekom Midicittá

7 km

13:30

Telekom Családi Futás

800 m

14:30

Telekom Minicittá I. futam, egyéni indulók

3,2 km

15:00

Telekom Minicittá II. futam, kollektív nevezők

3,2 km

15:30

Telekom Gyaloglás

3,2 km

15:40

Érdekes, hogy ebédidőben vannak a szabadidő-sportolók rövid távjai, így vidékről is elérhetőek, s sötétedés előtt mindenki hazaérhet gazdagabban egy színes sportélménnyel.

6.     A főváros belvárosának és a Margitszigetnek útvonalai

A nagyszámú jelentkezés, a Kossuth tér átépítési munkálatainak a megkezdése és a rakparti munkálatok miatt, szükséges az esemény útvonalának a megváltoztatása.
Az útvonalak kényszerű megváltoztatása és az új kötöttségek miatt lettek az új rajtidőpontok. A honlapon – www.futanet.hu – megtekinthető a versenytávok térképe, a főváros szép, belvárosi útvonalai. Akár városismertető program is egyben a sportolás.

7.     A versenyközpont a Margitszigeten a Víztoronynál, a Szabadtéri színháznál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.     A 3200 méteres versenypálya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.     A verseny előtti napok és órák sportos történései

Nincs új sportág kipróbálása izomláz és esetleges sérülés nélkül.

Kedden és csütörtökön érdemes 30-40 percet gyalogolni/futni.

A verseny előtt 2 nappal, pénteken nincs semmilyen sport.

A verseny előtti nap, szombaton reggel hasznos egy átmozgatás, jóleső 2-3 km.

A korábban kihagyott edzéseket nem most kell pótolni.

A versenyző érezze magát egészségesnek.

Az ismeretlen „csodaszerek” még táplálék formájában is kerülendők (kivéve az új barátot).

Csak a szokásosat együk verseny előtt, semmi újat.

Új sportcipőt, öltözetet röviddel a verseny előtt nem próbálunk ki, pláne nem a versenyen.

Érdemes legalább 1,5 órával a rajt előtt megérkezni a versenyközpontba, így marad idő még a közösség építésre is, ami sportolókkal nagyon könnyű és élvezetes.

A verseny rajtja előtt 25 perccel kezdhetünk el bemelegíteni, először csak egészen lassan gyalogoljunk/fussunk, majd tetőtől talpig mozgassuk át magunkat, gimnasztikázzunk.

A versenyre már abba a ruhába érkezzünk, amiben futni fogunk, így azzal már nem kell foglalkozni (a rajtszám felvétellel, a bemelegítéssel, a WC-kereséssel, a sorban állással megy az idő).

Hőemelkedéssel, lázasan, betegen a közös elhatározás ellenére sem szabad rajthoz állni. Lesz még verseny!

A verseny után az elvesztett folyadékot pótolni kell, ami nemcsak vizet, de az ásványi sókat is jelenti (gyümölcslé, gyümölcs, zöldséglé, zöldség, házi húsleves stb.).

10. Ha versenyző lesz Önből!

Aki megszereti a versenyzést, az edzésnapokat követő ünnepnapot, annak érdemes készülni a kiválasztott távokra. A BSI honlapján lehet ingyenes edzéstervre feliratkozni, amely felkészülést háromhetente küldenek mailen. Általában a nagyobb versenyeken többféle táv közül lehet választani, így a család minden tagja talál magának megfelelő kihívást!

 

További fontos tudnivaló: Legfontosabb tartóoszlopunk a gerincünk ....