Heves vármegyei rendezvény - Festői Felsőtárkány

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Heves Vármegyei Területi Elnöksége 2023. szeptember 23. napján megtartott rendezvényének a Felsőtárkányi Oktató – és Látogatóközpont Erdei Iskola (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugati Kapu Látogatóközpont, Felsőtárkány) adott otthont.

Az előző évek sikerei nyomán idén is olyan családi nap került megrendezésre, ahol a gyermekek és felnőttek egyaránt jól érezhették magukat. A Bükki Nemzeti Parkkal együttműködve számos programon vehettek részt a jelenlévők: a kínálattal elsősorban az iskoláskorú gyermekek tudásának élményközpontú gyarapítása, mozgáskultúrájuk fejlesztése, a természeti környezet szeretete, megismertetése volt a cél.

A Bükki Nemzeti Park Igazgató Asszonya és munkatársai felkészült szervezettséggel és gyerekközpontú szemléletvilágukkal, változatos játékokkal (fejlesztő, ügyességi stb.) biztosították mindezt a részt vevők számára, melyet ezúton is nagyon köszönünk.

A családi nap programkínálata:

  • Vidra Verda - természetbúvár kisbusz, amely játékosan fejlesztette az azt kipróbálók logikáját, tudását azon növény – és állatfajokról, amelyek a Pannon Régiót egyedülállóvá teszik
  • Folyamatos filmvetítések (Bükki Nemzeti Park, Bükk-vidék Geopark, természetfilmek), melyek észrevétlenül gyarapították a néző tudását.
  • Karszt és Élővilága Kiállítás megtekintése választhatóan vezetéssel (is).
  • Ősemberbarlang
  • Az udvaron pingpong, labdajátékok és egyéb játékos vetélkedők minden korosztály számára.

A rendezvény ideje alatt pogácsával, szörppel, gyümölccsel, szendvicsekkel kedveskedtünk a résztvevőknek, melyet a Heves Vármegyei Kormányhivatal, a Magyar Államkincstár és a Bükki Nemzeti Park biztosított számunkra.

 

Országos Iroda