Búcsú

Kiváló szakembertől és nagyszerű embertől búcsúzik a Magyar Kormánytisztviselői Kar. Az MKK Somogy Vármegyei Területi Közgyűlésének alelnöke, Karczagi Gyöngyi méltósággal viselt hosszú betegség után 2023. június 23-án elhunyt.

Szakmai életútja 1984-ben egy kaposvári mezőgazdasági vállalatnál kezdődött, majd 1985-ben a Somogy Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság előadója lett. Közigazgatási munkája a továbbiakban végig kísérte életét, 2000-től a Magyar Államkincstár szakmai főtanácsadója volt. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2001-ben társadalombiztosítási szervező, majd 2013-ban munkajogi szakokleveles tanácsadó végzettséget szerzett.

Karczagi Gyöngyi 2008 májusában került a Magyar Államkincstár Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság Családtámogatási Iroda Családtámogatási Osztályára, ahol családtámogatási számfejtő munkakörben dolgozott.

2008. november elsejétől már osztályvezetői feladatok ellátásával bízták meg, majd később a kormányhivatali rendszerbe integrálódott szakterület osztályvezetőjeként dolgozott tovább 2015-től.

Munkájára a végletekig igényes és precíz volt, szakmaiságával minden munkatársa elismerését kivívta. Embersége, empátiája és lojalitása miatt a kollégái nagyon szerették, bizalommal fordultak felé nemcsak hivatali, hanem személyes ügyeikben is.

2017-ben választották meg a Magyar Kormánytisztviselői Kar Somogy Vármegyei Területi Közgyűlés alelnökének.

Elnökségi tagként fő célja az volt, hogy a közszolgálati érdekvédelmet - a tisztviselők szakmai presztízsének emelésével, illetve a közszolgálat társadalmi megbecsültségének növelésével – hatékonyan képviselje.

2007-ben és 2013-ban a Magyar Államkincstár Elnöki dicséretében részesült, 2008-ban szakmai tanácsadó címet kapott. 2023 márciusában Miniszteri Elismerő Oklevél elismerésben részesült a közjó iránt elkötelezett, értékes és példamutató, a közigazgatásban végzett kimagasló színvonalú szakmai munkájáért.

Karczagi Gyöngyi emlékét a Magyar Kormánytisztviselői Kar kegyelettel és méltósággal megőrzi.

 

Országos Iroda