Előadás a Protokoll jegyében

Nagy érdeklődés előzte meg Görög Ibolya protokoll szaktanácsadó előadását, az MKK fővárosi területi szervezetének szervezésében. A szakember egyedi stílusa, kedves személyisége, a téma aktualitása nagy tetszést aratott a tisztviselők körében.

Görög Ibolya a több órás előadásában beszélt a javasolt kommunikációról a beosztottakkal, munkatársakkal, valamint külső partnerekkel, a találkozás protokolljáról, a vendég fogadásáról, kíséréséről és a non-verbális kommunikációról, hitelességről, testbeszédről.

Érintette az öltözködés, megszólítás témakörét és az elvárásokat egy hivatalos levéllel szemben, végül az alábbi idézettel búcsúzott.

Márai Sándor: A formákról

„A formákat pedig utolsó pillanatig be kell tartani. Étkezés közben, társalgás közben. Ágyban és asztalnál. S mikor mindegyre formátlanabbá válik az emberi együttélés: te maradj hűséges a köszönés, meghajlás, kézfogás, érzésnyilvánítás, véleményalkotás kialakult, végső és kristályos formáihoz. Egy korban, mikor mindenki azt követeli, hogy öltsél formaruhát, te járj csak következetesen zakóban és este, amikor társaságba hívnak, ölts fekete ruhát. Nem a ruha, hanem a forma kedvéért.

A műveltséget nemcsak a könyvek mentik meg. A műveltséget a hétköznapok apró reflexei mentik meg. Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza, nyugodtan és udvariasan, úgy, hogy megemeled kalapod. Nem tehetsz mást.”

Nagyon örülünk, hogy a szakterületekről nagyon sok tisztviselő vett részt az előadáson, amely a visszajelzések alapján is sikeres volt.

 

Országos Iroda