„Közügy-irat” mininovella-író pályázat

A kormányzati igazgatásról szóló törvény alapján az MKK Országos Elnöksége mininovella-író pályázatot írt ki a közigazgatás példaadó hagyományainak ápolására. A pályázat már második állomása a tisztviselők kreativitására építő pályázatoknak, az előző évi fotó- és rajzpályázat eredményességére is tekintettel.

A pályázat a közigazgatás hagyományainak kreatív bemutatását tűzte ki célul, annak érdekében, hogy az MKK tagsága nemcsak a munkavégzéshez közvetlenül kapcsolódó szakmai fórumokon és rendezvényeken, hanem más kreatív területen is be tudjon mutatkozni.

A pályázati kiírásban megjelölt határidőben 43 alkotás érkezett. A pályaművek – a novella sajátosságaiból fakadóan – változatos történetekkel jelenítették meg a hivatali, tisztviselői munkát.

A legtöbb pályamű az alkotó saját munkaköréből szerzett tapasztalatokra épül, személyes sorsok bemutatására, a tisztviselő és az ügyfél emberi kapcsolatára, de több fikciós jellegű alkotással is pályáztak kollégáink.

A pályázat díjazottjai (az alkotás a mű címére történő kattintással jeleníthető meg):

  1. díj

Szalai Zsolt: Fekete doboz

  1. díj

Dr. Smiri Sándor: A 2059-es év első ügyfele

  1. díj

Dr. Nagy Nóra: Találkozás a múlttal

Az Országos Elnökség három Különdíj adományozásáról döntött:

Kiss Tibor: Kovács…

Nagyné Szatmári Beáta: Ébredések

Dr. Vass Krisztina Rita: Nézőpont kérdése

 

A pályázat eredményhírdetésére és a díjátadására 2019. december 14. napján ünnepélyes keretek között, Budapesten került sor.

Országos Iroda