Negyedik Nyugdíjszakmai délután a Fővárosban

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Fővárosi Területi Elnöksége immár negyedik alkalommal szervezte meg a Nyugdíjszakmai délután elnevezésű programját, aminek Budapest Főváros Kormányhivatala biztosított helyszínt.

 

Dr. Juhász Judit fővárosi elnök megbízásából Dr. Gáspár László fővárosi alelnök nyitotta meg a konferenciát.

 

A felmérések szerint a nyugdíj előtt álló kollégák igen nagy érdeklődést mutatnak a nyugdíjszakmai kérdések és tudnivalók iránt, így az MKK részéről kötelességünknek éreztük, hogy a témában szakmai konferenciákat szervezzünk.

 

Fontosnak tartjuk, hogy a szakmai segítségnyújtást követően kötetlen beszélgetés formájában bárki feltehesse a meghívott szakmai előadóknak az általa fontosnak tartott kérdést, amelyre a rendezvényen érdemi segítséget jelentő választ is kap.

A rendezvénysorozattal a célunk egyrészt társadalombiztosítási nyugdíjakról való közérthető tájékoztatás, másrészt segítségnyújtás a magyar állami nyugellátás-, beleértve az öregségi, a korhatár előtti, valamint a hozzátartozói ellátások tekintetében.

 

A nagyszámú érdeklődésre tekintettel jövőre is folytatjuk a szakmai program szervezését.

 

Ezúton is köszönjük a lehetőséget Budapest Főváros Kormányhivatala kormánymegbízottjának, dr. György István úrnak.

 

 

Országos Iroda