Területi elnökök munkaértekezlete

Az MKK elnöke vezetésével 2019. március 29-én az MKK területi elnökei munkaértekezletet tartottak. Az értekezleten sor került a 2018. évi programok megvalósításával kapcsolatos tapasztalatok értékelésére, a mintaértékű programok rövid ismertetésére és a területi rendezvények költségvetési kérdéseinek áttekintésére is.

 

A 2019 év tervezésével kapcsolatos alapvető kérdésekben Elnök asszony adott tájékoztatást a területi elnökök részére, amelynek során kiemelten kérte a tisztviselőket érintő szakmai rendezvények szervezését, a tisztviselőknek kedvezményt nyújtó együttműködési megállapodási lehetőségek feltérképezését is.

 

Elnök asszony beszámolt a Kit. bevezetéséhez kapcsolódó jogalkotási feladatokról, a területi elnökök pedig a Kit. bevezetésével kapcsolatos helyi, területi tapasztalatokról tartottak rövid ismertetőt.

 

 

Országos Iroda