Családi sportnap Fadd-Domboriban

A Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar Tolna Megyei Területi Elnöksége fontosnak tartja, hogy tagjai ne csak a munkájuk során, a hivatali ügyek intézése közben, hanem azon kívül is baráti kapcsolatot építhessenek ki egymással, egy-egy papíron megjelenő névhez arcot lehessen kötni. Ezen gondolat mentén került sor 2018. augusztus 25-én a Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar Tolna Megyei Területi Elnöksége és a Tolna Megyei Kormányhivatal közös szervezésében megvalósuló Családi Sportnapra Fadd-Domboriban.

A rendezvényen közel 300 fő vett részt. A program részeként a kollégák 30 km-es kerékpártúrán vehettek részt, a sárkányhajózáshoz remek helyszínt biztosított a Fadd-Dombori Holt-Duna, az Erzsébet tábor területén különböző sportvetélkedők (asztalitenisz, röplabda, íjászat) színesítették a programot.

Köszönjük a Tolna Megyei Kormányhivatal együttműködését, és az MKK Tolna Megyei Területi Elnöksége közreműködését, munkáját!

Országos Iroda