Gyermekrajz-pályázat Bács-Kiskun megyében

 

Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar (MKK) Országos Elnöksége a 2018. június 2-án megtartott „Nyárkezdő Családi Nap” keretében a területi közgyűlések tagjai és gyermekeik részére a Fővárosi Nagycirkusz „Atlantic Flight” című zártkörű előadása ingyenes megtekintésére biztosított lehetőséget.

A cirkuszi előadás emlékezetesebbé tételéhez az MKK Bács-Kiskun megyei Területi Elnöksége a részt vevő gyermekek számára rajzpályázatot hirdetett „Az én cirkuszi élményem” címmel.

A pályázatra 11 rajz érkezett, a legfiatalabb pályázó 4 éves volt.

 

A Területi Elnökség értékelése alapján a díjazottak:

1. helyezett: Csillag Virág Bianka

2. helyezett: Lesi Boróka Lili

3. helyezett: Gillich Anna Petra

 

Az ünnepélyes díjátadásra 2018. június 26-án került sor, amelyen a díjazottakat és hozzátartozóikat Palich Etelka elnök asszony köszöntötte, a rendezvényt a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal részéről dr. Zombor Attila főigazgató úr is megtisztelte jelenlétével.

 

Gratulálunk a díjazottaknak és hozzátartozóiknak az elért eredményhez.

 

 

(Kép: a három gyermek közös fotója és a három nyertes rajz)