Tájékoztató a Magyar Kormánytisztviselői Kar Nógrád Megyei Területi Elnöksége által szervezett 2017. évi rendezvényről

A Magyar Kormánytisztviselői Kar Nógrád Megyei Területi Elnöksége - a tavalyi évben megszervezett és nagy sikert aratott kulturális rendezvény pozitív visszhangjára alapozva - ismét színházi előadás szervezésébe kezdett a Salgótarjáni Zenthe Ferenc színházzal együttműködve.

A színház által ajánlott előadás – melyet 562 állami tisztviselő és kormánytisztviselő tekinthet meg egyszerre –  a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház őszi bemutatója, a "Még egyszer hátulról" című vígjáték.

A darab szereplői között három Jászai Mari-díjas színművészt is láthat a közönség:

  • Vándor Évát
  • Bozó Andreát és
  • Kautzky Armandot.

Az előadás időpontja: 2017. október 1. 19.00 óra (a premiert megelőző nap)
Helyszíne: József Attila Művelődési Központ színházterme (Salgótarján, Fő tér 5.)

A műről:

Michael Frayn zseniális bohózatát 1982-ben Londonban az év legjobb vígjátékának választották, azóta is páratlan sikerrel játsszák világszerte, a műfaj klasszikusává vált.
Az alkalmi színtársulat kasszasikerrel kecsegtető turnéra indul. A főpróbán minden készen áll, épp csak beragadtak a díszletajtók, önálló életet él négy tál ádáz szardínia, és hétpróbás színészek nem értik a szerepet, aki pedig érti, az kissé nagyothall. Nem lehet gond, egy könnyű bohózatot kiráznak a kisujjukból. Épp csak a színfalak mögött a szokásosnál nagyobb a zűrzavar....

A színházcsinálás mindig izgalmas téma, főleg ha döcögős-röhögős. Megálmodunk valami szépet és nagyot, majd jönnek a próbák... s velük a határidő, a kellékek, a rivalizálás, a szerelmek, a hiszti, a botrány, a „lenyeljükabékát”, a dühroham, a dugipia, a takarásban a folyton ellógó kolléga, meg a beugró beugrójának a beugrója... de végül megvan minden, (talán) összeáll az előadás, ahol látjuk végre... visszafesleni a nagy nehezen felfűzött gombolyagot: kezdődik a nyílt színi bosszú, a dühroham, a hiszti, a tévedés, a beugró beugrójának kiugró beugrása, a dugipia véget nem érő továbbvándorlása meg a játszott-igazi viszonyok, a kellékmizéria és a rend - mint rendezés - totális kudarca... a siker garantált!

Michael Frayn: Még egyszer hátulról

2017/2018 évad szereposztás:

DOTTY OTLEY – MRS. CLACKETT: Vándor Éva (Jászai Mari-díjas)

SELSDON MARDELL - BETÖRŐ: Albert Péter

LOYD DALLAS - RENDEZŐ: Kautzky Armand (Jászai Mari-díjas szín)

GARRY LEJEUNE - ROGER LILLICAP: Máté Krisztián

BROOKE ASHTON - VICKI: Bozó Andrea (Jászai Mari-díjas)

FREDERICK FELLOWES - PHILIP BRENT: Baksa Imre

BELINDA BRENT - FLAVIA BRENT: Kovács Vanda

POPPY NORTON-TAYLOR - ASSZISZTENS: Házi Anita

TIM ALLGOOD - ÜGYELŐ: Farkas Zoltán

Rendező: Susán Ferenc  

 

Az MKK Nógrád Megyei Területi Elnöksége minden kedves Nógrád megyei kollégának kellemes kikapcsolódást kíván!

 

Salgótarján, 2017. szeptember 12.